Volt egy pont, amikor rájöttem, hogy a legtöbb vállalkozó két különböző életet él párhuzamosan. Az egyik a nyilvános: sikerek, növekedés, magabiztos bejegyzések. A másik a valódi — amit csak akkor engednek ki, ha már elég bizalmas a hangulat.

Elkezdtem figyelni. Konferenciák után, kávé mellett, munkamegbeszélések végén. Sokféle iparág, sokféle méret, sokféle szakasz. És apránként kirajzolódtak a minták.

Nem tudják. Legalábbis nem jobban nálad. A legtöbb sikeres vállalkozó is naponta küzd azzal, hogy „elég vagyok-e ehhez", „jó döntést hoztam-e", „meddig tartható ez még." A különbség nem a bizonytalanság hiánya — hanem hogy cselekednek mellette.

Ez elsőre lesújtónak hangzik. Engem felszabadított.

                                                 A legtöbb „magabiztos" vállalkozó

             valójában megtanulta, hogy a félelmet ne

                állítsa meg — csak ne ültesse le az

              asztalfőre.

A vállalkozói lét alapvetően magányos. Döntéseket hozol, amelyekért egyedül viseled a felelősséget. A csapatodnak erősnek kell látnia téged, a családod aggódik, a barátaid nem értik egészen — és te közben csak szeretnél valakivel őszintén beszélni arról, ami valójában zajlik.

A legjobb beszélgetések, amikbe belefutottam, nem attól lettek mélyek, hogy valaki megoldást adott. Hanem attól, hogy valaki értette a téteket.

Próbáld ki. A következő vállalkozóval, akivel találkozol — tegyél fel egy ilyen kérdést. Aztán ne siess a saját sztoridra. Csak figyelj.

Amit több száz vállalkozóval való beszélgetésből vittem magammal: mindenki ambiciózus és mindenki fáradt — egyszerre. Senki sem az, aminek látszik a pitch deckjén. Mindenki visz magával valamit, amit nem mutat meg a befektetőknek.

És a legtöbben — ha van egy biztonságos pillanat — megmutatnák.