
Egészség és megfiatalodás az őssejtek erejével
Tudj meg többetLehet egyáltalán aktiválni az őssejteket a testben?
Igen, lehet. Az alvó őssejtek szinte minden szövetben megtalálhatók. A terápia lényege, hogy beindítsa az emberi test saját, alvó őssejtjeinek felébredését, amely az életkor előrehaladtával jelentősen csökken.
Ez egy 25 éve fejlesztett módszer.
Az őssejtterápiával 1960-ban kezdtek foglalkozni. Ez az elmúlt 25 évben egyre intenzívebben fejlesztett biotechnológiai eljárás, amelyet világszerte évről évre szélesebb körben alkalmaznak.
Most már köztudott, hogy műtétek során alkalmazzák több országban is. Ázsiai tudósok igazi statisztikákra támaszkodnak.
Itt van néhány adat, ami a testben lévő őssejteket illeti:
Statisztikai háttér – az életkor hatása az őssejtszámra:
- 18 éves korban: 10%
- 30 éves korban: 4,5%
- 50 éves korban: 2,5%
- 70 éves korban: 0,5%
Köztudott, hogy az őssejtek olyan sejtek, amelyek meg tudnak újulni, és különböző típusú új sejtekké alakulni.
Lehet őket aktiválni a testben bármikor, és az aktiválásukkor a szervezet regenerációs folyamatai fel tudnak újulni – tud regenerálódni, ami támogatja az egészség megőrzését és a sejtmegújulást.
És ezt látjuk az ázsiai embereken.
De honnan szerzik be az őssejtkúrát, és az európaiak miért nem ismerik ezt a terméket?
Milyen eredményeket lehet tapasztalni, és mások milyen eredményekről számoltak be eddig?
Azt tudni kell, hogy Ázsiában évente több mint 10 millió ember használja a terméket, és több mint 17 év tapasztalattal rendelkezik a cég.
Ez a termék engem lenyűgözött.
Azért is, mert szedem, és eszméletlen eredményeket produkál nálam személyesen.
A termék 2008 óta megtalálható az ázsiai piacon, és azóta is folyamatosan fejlődik.
A termékben csak természetes alapanyagok vannak, aminek az ember könnyen utána tud nézni.
Semmi bonyolult kémiai szer nincs benne, amit egy egyszerű ember nem ért meg. Sok összetevőjét ismerik a magyarok is, és sokukat már fogyasztották.
Honnan indulj el?
Az első lépésed legyen egyszerű, de jelentős. Kezdd ott, ami nem kerül semmibe, de képes beindítani a változást az életedben.
Hívj fel, és érdeklődj személyesen a termékről – tedd fel bátran a kérdéseidet!
+44 753 8808 514
A kúra potenciális jótékony hatásai, amiről már más emberek beszámoltak:
- A gyulladásokra nagymértékben hatással lehet, és védelmet nyújthat a sejtek ellen, segítheti azok regenerálódását a testben.
- Az immunrendszerre nagymértékben hatással lehet, és hozzájárulhat a szervezet természetes védekezőképességéhez.
- A szexuális teljesítőképességet javíthatja, és megnövelheti az energiaszintet – ugyanúgy a mentális energiát, mint a testi energiát.
- Támogathatja a fogantatás esélyeit, és elősegítheti a termékenységet.
- Nagyon jó hatással lehet az emésztésre, enyhítheti az ételérzékenységet, valamint segíthet a cukorbetegség megelőzésében és enyhítésében.
- Hozzájárulhat a hormonális egyensúly fenntartásához, és nagymértékben befolyásolhatja a hormonális háztartást.
- Támogathatja az izmok állapotát és megerősödését.
- Az öregedés jeleit lelassíthatja, és hozzásegíthet a bőr fiatalos kinézetéhez.
Ez nem egy alacsony minőségű, drogériákban forgalmazott termék. Hosszú évtizedeken átívelő kutatás és fejlesztés van mögötte már 25 éve.
Sokan egy kalap alá próbálják venni az olcsón előállított multivitaminnal vagy ásványi anyaggal.
Ez a piacon már széles körben bizonyított őssejt-regenerációs féléves kúra. Erőteljes és hatékony.
Ez egy piacvezető minőségi termék.
Nagyon érdekel a termék!


Ninxinzen Ginzeng
Új-zélandi vulkanikus talajban termő ginzengfajta.
150-170%-ban erőteljesebb hatóanyagú, mint bármilyen más ginzengfajta.
A sejtekben a felszívódás képessége 70%-kal jobb, mint bármely más ginzengé, ezért kifejezetten nagy gyulladáscsökkentő hatása lehet, és segíthet kilökni a gyulladásokat a szervezetből.
Segíthet a tumorok megszüntetésében, és megelőzheti a tumorképződéseket.

Vegyes bogyós kivonat
Biológiaórákon is tanultuk, hogy a bogyós gyümölcsöknek antioxidáns hatásuk lehet.
Védhetik a sejteket a káros mérgező hatásoktól, és meggátolhatják a sejtek romlását.
A sejtek felszínén és a sejtekben öngyógyító folyamatokat aktiválhatnak.
Méregtelenítési folyamatot indíthat el, ezzel elősegítheti az immunrendszer erősödését, és elfojthatja a daganatos, rosszindulatú sejteket.

Ligetszépe olaj
A ligetszépe olaj segíthet egyensúlyban tartani a női hormonokat.
Csökkentheti a fájdalmakat, duzzanatokat, és javíthat a bőr állapotán, például pattanások vagy ekcéma esetén.
Támogathatja a szív egészségét, és segíthet a vérkeringés javításában.
Nyugtató hatással lehet az idegekre.
Segíthet a teherbe esésben, és enyhítheti a menstruáció előtti kellemetlen tüneteket.
A körmöket is erősebbé, szebbé teheti.

Tengeri kollagén
Támogathatja a bőr rugalmasságát és csökkentheti a ráncokat.
Hidratálhatja a bőrt, így a bőr puha és sima marad.
Erősítheti a hajszálakat, csökkentheti a hajhullást.
Elősegítheti az ízületek és a porcok egészségét, csökkentheti az ízületi fájdalmakat és merevséget, valamint hozzájárulhat az ízületi gyulladás enyhítéséhez.
Segítheti a csontok erősítését, támogathatja a csontritkulás megelőzését, és hozzájárulhat a gyorsabb regenerációhoz sérülések után.

Actsirtone Ganoderma
A szervezet védekezőképességét és az idegrendszert támogathatja, antioxidáns hatású, segít az autoimmun zavarok, valamint a rákos daganatok gyógyításában és megelőzésében – ezekben hatékony segítséget nyújt.
Jó hatással lehet a vérnyomásra, mérsékli azt, ahogyan a vércukor, a vérzsír és a koleszterinszintet is. Jótékonyan befolyásolhatja a különböző cukorbetegségeket. Gyulladáscsökkentő hatású lehet, és csillapíthatja az allergiát. Méregteleníthet, és tisztíthatja a májat és a vért

Borágó olaj
Támogathatja a szervezet védekezőképességét és segíthet az idegrendszer egészségének megőrzésében.Erős antioxidáns, amely hozzájárulhat az autoimmun betegségek és gyulladások, például a reumás ízületi gyulladás enyhítéséhez.
Támogatja a vérnyomást, valamint jó a vércukor- és egyensúlyának fenntartására
Segíthet enyhíteni az allergiás reakciókat, és csökkenteni a gyulladásokat.
Támogathatja az idegrendszer működését, és segíthet helyrehozni az idegrendszeri károsodásokat.
Elősegíti a máj méregtelenítő munkáját.

Fukoidán alga
Természetes anyag barna algákból
Segítheti az immunrendszer erősítését, csökkentheti a gyulladásokat, és támogathatja a szervezet méregtelenítését.
Nagyszerű fehérjeforrás.
Elősegítheti a bél- és emésztőrendszer egészségét, és támogathatja a vírusok és baktériumok elleni védekezést.
Bizonyos esetekben daganatellenes hatással is rendelkezhet.
Támogathatja a sejtek egészségét és regenerálódását.

Velve Centa
A benne lévő növekedési faktorok közé tartoznak a természetes fehérjék, aminosavak, ásványi anyagok és nyomelemek, amelyek elősegítik az új sejtek növekedését.Az ázsiai kultúrában egy jól ismert, hagyományos gyógyászatban használt étrend-kiegészítő. Több állapot javítására használják a kínai gyógyászatban:
● májbetegségek,
● ízületi gyulladás,
● magas vérnyomás
● és fáradtság kezelésére.
Mindemellett a csont-porc-ízület regenerációját indíthatja be.

Aloe vera
Nyugtatja és hidratálja a bőrt, segít a sebek és égési sérülések gyógyulásában
Támogathatja az immunrendszert, és elősegítheti a szervezet méregtelenítését
Javíthatja az emésztést, és támogathatja a bélrendszer egészségét
Gyulladáscsökkentő hatású, enyhítheti az ízületi fájdalmakat
Segíthet a szervezetben lévő szabadgyökök elleni védekezésben
Támogathatja a haj egészségét, erősítheti a hajszálakat, és csökkentheti a hajhullást. Elősegítheti a bőr természetes regenerációját, így friss és egészséges megjelenést kölcsönözve neki.

Paradicsom kivonat
Védelmet nyújthat a bőrnek a nap káros sugarai ellen, hozzájárulhat a bőr egészségéhez és rugalmasságához
Erős antioxidáns, így védheti a sejteket.
Támogathatja a szív- és érrendszer egészségét, javíthatja a vérkeringést, és segíthet a koleszterinszint szabályozásában Hozzájárulhat a prosztata egészségéhez, és támogatja a szervezet méregtelenítését
Erősítheti az immunrendszert, és enyhítheti a gyulladásokat a testben
Fokozhatja az energiaszintet, és javíthatja az általános közérzetet.

Avokádó olaj
Gazdagon táplálja és hidratálja a bőrt, puhává és rugalmassá teszi
Csökkentheti a gyulladást, nyugtatja az irritált bőrt, akár ekcéma vagy napégés esetén is
Támogathatja a szív egészségét, és segíthet a koleszterinszint egyensúlyban tartásában
Gazdag A-, D- és E-vitaminban, melyek támogathatják a sejtek regenerálódását Segítheti az ízületek egészségét, enyhítheti az ízületi fájdalmakat és merevséget
Csökkentheti a szürkehályog, a vesekő és az agyvérzés kockázatát

Számomra ez több mint csak egy termék.
Az életben a legjobb döntésem volt, hogy a testemet belülről támogatom olyan anyagokkal, amik hatékonyan segíthetnek, hogy jobb állapotban legyen a test.
Vásárlóként személyes támogatást és segítséget kapsz tőlem és a csapatomtól.
Az a célunk, hogy segítsünk téged is végigkísérni ezen az úton. Mivel mi már megtapasztaltuk a jótékony hatását, ezért neked is tudunk segíteni, hogy a legnagyobb eredményeket érd el – akár magad, akár hozzátartozód számára.
- Tartani fogjuk veled a kapcsolatot. Nem hagyunk magadra a vásárlás után, és bármikor fordulhatsz hozzánk segítségért, tanácsért. A teljes kúra alatt, igény szerint bármikor segítünk.
- Fontos a te visszajelzésed is. Mivel nekünk fantasztikus tapasztalataink vannak – amúgy ez az oka, hogy ennyire ajánljuk neked is –, kíváncsiak vagyunk, hogy neked milyen változásokat okoz a kúra. Ennek megfelelően tudjuk javasolni a fogyasztás módját.
- Személyre szabott tanácsadást is nyújtunk: elmondjuk, mire érdemes figyelned, mikor szedd és mikor ne, mit kerülj el. Itt tedd a figyelmed, hogy a kúra a leghatékonyabb legyen, és hogyan használd a terméket a legnagyobb eredmény elérésére.
Ha beszélnél velem, hívj fel a: +4475 38808 514 telefonszámon.
Ha te is meg szeretnéd tenni az első lépést egy sokkal egészségesebb jövő felé, akkor lépj velünk kapcsolatba!
Több országban is jelen vagyunk, így többen vagyunk, akik tudunk neked segíteni.
Ha szeretnéd megrendelni a terméket, de kérdéseid vannak, akkor kérhetsz tőlünk visszahívást.
Itt léphetsz kapcsolatba velünk az alábbi űrlap kitöltésével.
Egy oldal, ahol végre rátalálsz a számodra ideális testi életváltoztatásra.
Lépj kapcsolatba velünk.
+4475 3880 8514
Nem számít, hol vagy az életben, mindig meg tudod tanulni, hogyan változtasd meg az életed. Nem a körülményeidtől függ, hanem a döntésedtől.

Exkluzív iránymutatás

Kapcsolattartás veled

Sikered lépésről lépésre
Kérdésed van? Megvásárolnád a terméket?
Kérj visszahívást, és lépj velünk kapcsolatba az alábbi űrlap kitöltésével!
Hamarosan felvesszük veled a kapcsolatot, hogy minden kérdésedre választ adjunk, és segítsünk a rendelésben.
Kérlek, az üzenetedben írd meg, mikor lenne számodra a legalkalmasabb időpont a hívásra!!!