Vágd el a csirke nyakát!

Ma egy nagyon különleges posztot írok egy nagyon különleges személyről.

Minden barátságnak vannak különböző szintjei, azt is írhatnám, hogy mélyei.
Az évek alatt megtanultam válogatni a barátaimat.
Sőt, nagyon is!
Úgy szoktam mondani, hogy „elvágom a csirke nyakát” az olyan emberekkel, akik nem mutatnak akciókkal egy nagy mértéket. Mert tudjuk, ugye, hogy amivel megelégedsz és elfogadsz, azt fogod kapni.
Sajnos, a barátságaimban is, és sok másban sok ideig, nagyon alacsonyra tettem a mércét.
Így sikerült körülvennem magam álszent, hazug és hamis emberekkel. Voltak nagyon nagy érzelmi mélypontjaim, mégpedig – vagyis – a saját „mércéim” végett.

Aztán egy nap azt mondtam: „Na, akkor ennyi, elég is volt!”
Megszabadultam az egész baráti társaságomtól, akiktől semmi értéket nem kaptam.
Sőt, az életemben azt mondhatnám, a legalacsonyabb etikai szinten lévő emberek voltak.
Azt mondhatnám, érzékük sem volt az őszinteséghez, vagy ahhoz, hogy egyáltalán mi az, hogy valamilyen enyhe etikai szinttel rendelkezni – miközben annak nevezték magukat.

De nagyon sokat nyertem ebből a tapasztalatból.
Megtanultam ÉN lenni!
Megtanultam, hogy soha többet nem azért vagyok ott senkinek, hogy elfogadjanak, hanem azért vagyok itt, mert ÉN én akarok lenni.

Amikor elvágtam teljesen minden kapcsolatot ezekkel az együgyű, pletykás emberekkel, a sors „véletlenül” elkezdett az utamba tenni olyan embereket, akik bíztak bennem, és valahogy ott kezdtek lenni nekem.
Sőt, egyre többen.
Aztán valahogy egyre többet osztottunk meg egymással, és egyre többet ültünk egymás otthonában.
Egyre többet beszélgettünk.
Egyre többet segítettünk egymásnak.
És valahogy soha, de soha nem sikerült csalódnom ezekben a személyekben.
Sőt, egyre több ilyen ember jött és jön be az életembe.

Most elmondhatom, hogy soha életemben nem kacagtam, utaztam és nevettem szívből ennyit, mint az elmúlt másfél évben.
Mostanra sikerült megtapasztalnom, mi is az igazi szeretet, milyen az, amikor igazi szeretetet és törődést kapok, igazi segítséget.

És milyen jó az, hogy a város nem valamelyik másik pletykás magyartól kell visszahallanom, hogy „No, képzeld, Magdi Bunt már…” stb.

De most áprilisban megint elvágtam a csirke nyakát egy másik személynél, aki olyan jól tudta tettetni, hogy ő egy „barátféle”.

Az egész történetet nem írom le, de a lényeg az, hogy az egyik legjobb barátnőmet felhívta egy baráti beszélgetésre, és kipletykált engem.
Ezt úgy nem is bántam volna, mert azért tudom, a pletyka – akkor is, ha rólam szól – sose rólam szól,
de amikor egy másik barátnőmről azt mondta, hogy „cselédlányom”... nos, ott elvágtam a csirke nyakát vele!

Mondhatnám, hogy az emberi hülyeségnek van alacsony szintje, de szerintem ez az egyik legalacsonyabb.

Amit itt kiemelnék, az az, hogy léteznek olyan emberek, akiknek tényleg fogalmuk sincs egy igazi barátság fogalmáról.
Mert olyan szar emberek, hogy sosem tapasztaltatták meg magukkal, milyen is, amikor tényleg vannak igazi barátaid.

Akiről azt mondta, hogy a „cselédlányom”, talán egész ódákat írhatok róla.
Mivel ez a barátnőm az, aki már több éve IGAZÁN, ŐSZINTÉN, BIZALOMMAL, ODAADÁSSAL ápolja a barátságot velem.
Jóban-rosszban tényleg azt mondhatni, hogy kitartottunk egymás mellett az évek során.
Amikor kellett, mindig itt volt, és segített engem szívvel-lélekkel. De én is őt vissza.
Azt is mondhatnám, „sokszor megmentettük” egymás életét és szívét.
Sokszor támogattuk egymást, amikor a másiknak nagy szüksége volt rá.

De egy senkiházi kívülálló csak annyit tudott erre reagálni, hogy „ő a cselédlányom.”
Na, ez egy igazi buta, üres lelkű ember. És be is bizonyította, hogy az.
Ha rajta állt volna, köztem és a két legjobb barátnőm között már megszűnt volna a barátság, mivel össze-vissza mondott minden rosszat a hátunk mögött a másiknak, amikor csak tehette.

De mi okosabbak voltunk.
És elvágtuk vele a kapcsolatot az utolsó közös kirándulásunk után.

Szóval ne félj néha elvágni a csirke nyakát.
Sokszor szükséges.

Soha ne tűrj meg pletykát, igazságtalanságot, hazugságokat és kitalált alacsony véleményeket a barátaidról vagy bárkiről.

És azóta is itt vagyunk a barátnőmmel – vagyis a „cselédlányommal” – egymásnak.
Tanulunk egymástól, és szívből segítjük egymást.

Mert ez az élet igazi értelme.
Ezt megtapasztalni és átélni.

Jókat nevetni, jókat kacagni, utazni, tervezni és sikereket elérni.
A lelket felemeli, amikor az ember tudja, hogy vannak ilyen barátai.

Remélem, neked is vannak.
Ha nincs, akkor kezd elvágni a csirke nyakát,
mert hidd el: amikor te átértékeled a saját értékrended,
akkor azokat az embereket fogod behúzni magad mellé.

Szerencsés vagyok, hogy vannak ilyen „cselédlányaim”.
Nem is egy, nem is kettő – hanem most már egy jó pár.

Mert mindig mondom: sok csodálatos ember van a világban.
Én valahogy szerencsés vagyok, hogy a legjobbakkal találtuk meg egymást.

❤️❤️❤️